Itt vagyok Aberdeenben, ahol épp Frank tombol... Olyan orkán erejű a szél, hogy a minap kis híján engem is elsodort. Nem is emlékszem rá, mikor éltem át ekkora vihart. Szerencsére nincs se villámlás, se égdörgés, csak ez idegesítő szél.
Nem tudom, hogy említettem-e, de a Hotel, ahova elmentem párszor takarítani egy viszonylag nagy szállodalánc tulajdonában áll. Apartmanjeik vannak Aberdeenben és Edinburghben. Felajánlották, hogy menjek el mindkét helyre besegíteni a staffnak, mert sokan szabin vannak és nem bírják a hajtást. Négy napot voltam Edinburghben, most három napot leszek Aberdeenben. Edinburgh álomszép város, volt szerencsém forralt bort inni és képeket készíteni az esti fényekről a karácsonyi vásárban. De sajnos csak ennyit láttam belőle, mert mire vége lett a műszaknak, alig vártam, hogy belezuhanjak a kanapé ölelő karjaiba. Aberdeenben rosszabb a helyzet. Itt három különböző blokkban vannak az apartmanok, így autókázni kell egyik helyről a másikra. Nagyobbak is a lakások és sokkal lelakottabbak, mint Edinburghben. Nem bánom, hogy lassan már mehetek vissza Dundeeba.
Aberdeen sokkal szebb annál, mint amilyennek képzeltem. Nem hiába akartam én első perctől kezdve ide jönni. Hiába mondja mindenki, hogy "itt semmi sincs és ez egy csúnya város, nem jó hely, menj máshova...", én akkor is ide szerettem volna jönni. Eredetileg is itt nézegettem állásokat, de sajnos sose találtam semmit. Ha azt kérnék, hogy holnaptól itt dolgozzak az itteni apartmanokban, szó nélkül igent mondanék. De megpróbálok türelmes lenni és nem kapkodni, mert az elmúlt hónapokban azt éreztem, hogy semmi másból nem telik az életem csak a menésből, a kapkodásból, a költözésből, abból, hogy megint megszokjak valami újat. Szeretnék kicsit lenyugodni Dundeeban. Pénzt gyűjteni, autót venni, rendesen megtanulni vezetni, eljutni annyi helyre, amennyire csak tudok. Aztán meglátjuk... Így is többet értem el idén, mint amit eredetileg elterveztem. Olyan hálás vagyok ezért. El se tudom mondani, mennyire.
Idefelé az út a tenger mellett vitt. Csak képzeld el! Jobb oldalon a haragos víz, bal oldalon hegyek és völgyek lélegzetelállító völgyei, lankái. Sziklás tengerpart, melyet itt-ott folyómedre által vájt hasadékok törnek meg. Meseszép. Még nagyon keveset láttam Skóciából, de ez is bően elég volt, hogy teljesen belehabarodjak és neki adjam a szívemet. Tudtam én mindig, hogy ez a vágyódás ide jóval több, mint gyerekes sóvárgás. Mélyről fakadó, nem is tudom, honnan ered, miért alakult ki. Igazából nem is akarom tudni. Itt vagyok és ez a lényeg.
A karácsonyom magányosan telt. Sose éreztem még magam ennyire
anyátlannak. Nonstop filmeket néztem, és szomorkodtam. Nem sajnáltam
magam, mert az én döntésem volt kijönni, csak... hagytam magam búslakodni kicsit, mert hiányzott mindenki, aki kedves a szívemnek.
Volt időm hálásnak lenni és megköszönni azokat, akik körülöttem vannak.
Ha jobban belegondolok, ezért megérte most egyedül lenni, emlékezni, átértékelni, számot vetni, megköszönni...
Tegnap este különös álmom
volt. Autóbalesetet szenvedtem az én hibámból. Kirepültem az autó
ablakán, de csak annyi bajom lett, hogy bedagadtak a végtagjaim az
ütéstől, és kék-zöld-lila foltosak voltak. A jobb csípőm pedig vörös
véraláfutásos. Vér nem folyt, csont nem tört. Ült mellettem valaki, aki
csitított, hogy lassítsak, de én csak tapostam a gázt, mint egy őrült,
majd később vettem észre, hogy nem működik a fék. Nem is ez a lényeg,
hanem az érzés, amit közben átéltem. Ugyanis az álom olyan valóságos
volt, hogy tényleg azt hittem, megtörténik. Ahogy nyomom gázt és érzem a
kormány keménységét az ujjaim alatt. Ahogy a kereszteződés előtt
rájövök, hogy nincs fékünk és a szívem nagyot dobban, azt kívánva, ne
ütközzünk össze senkivel. Aztán jön az a kék autó, ami bár ne jött
volna... a csattanás, majd ahogy repülök. És a puffanás a földön. Nem
ébredtem fel, nem volt egy percre sem filmszakadás, mindent átéltem egy
az egyben. Emlékszem, ahogy felültem elgémberedett, zsibbadó végtagokkal és az első dolgom az volt, hogy a számba nyúlva ellenőrizzem,
megvan-e minden fogam. És az állkapcsom zsiborgott, mintha jó sokáig
összeszorítottam volna a fogaimat. Aztán próbáltam felkelni, de nehezen
ment. Nem éreztem fájdalmat csak bágyadtságot, zsibbadást és olyan
érzést, mint amikor sokat dolgozol vagy erősen edzel, majd megpihenteted
kicsit a testedet és utána nehezen kelsz fel, mert nehezen mozognak az
ízületeid. Majd a döbbenet a foltok láttán, és ahogy takargatom őket.
Végül a félelem, mert tudatosul bennem, hogy nem az én kocsimat törtem
össze. A tiéd volt az autó...
Régen volt már ennyire
intenzív álmom. Reggel úgy keltem fel, mintha egy szemhunyásnyit sem
aludtam volna. Rettenetesen kimerülten mentem dolgozni.
Nem tudod a lelkem lenyugodni... Folyton háborog.
Ölellek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése