2015. október 30., péntek

Útkereszteződés

Mester!

Jelentkezem... Még mindig Winchesterből. Még mindig minden rendben van.

A kínai lány elköltözött. Egyetlen hétig volt csak a lakótársam, de ez alatt az idő alatt mindössze kétszer találkoztam vele. Ellenben annál többet hallottam a hangját :) Amióta elköltözött tőlünk, feljár az emeletre a két macska. A fiú, Zack, állandóan rajtam fekszik. Vagy szorosan mellettem. Luna pedig... nos, ő Luna... éjfekete ördög. Vad és kezelhetetlen.  
Tudod... olyan érdekes... annyira szerettem volna egy cicát Pesten, miután szakítottunk Édessel, de a főbérlő nem engedte. Olyan sokszor elképzeltem, főleg amikor egyedül voltam, hogy ott dorombol mellettem egy cirmos, és rögtön jobb lett a kedvem. Erre most mi történik? Rögtön két cicát is kapok az Univerzumtól. Azért be kell valljam, amióta az új lakótársamnak (francia lány, 19 éves, csak augusztus végéig marad) a húga itt van, a cicák alig vannak nálam, mert ők szépen elcsábították őket tőlem. De nem szomorkodom, mert mindig megtalálnak, amikor kezdem magam kicsit egyedül érezni. Ami mostanában igen ritkán fordul elő, mert már nem bujkálok a szobámban, kimerészkedek és képzeld, beszélgetést kezdeményezek a brit landlordommal.

Egyedül intéztem eddig mindent. Egyedül mentem Southamptonba az NI számot megigényelni (ez kell az itteni munkavállaláshoz), egyedül járok boltba, sőt még egy kedves hölgy kérdéseire is készséggel válaszoltam, aki megállított az utcán egy kérdőív kitöltése miatt. Egyedül pályázgatok állásokat is. Az Ikerlány szerint (tudod, ő az, aki segített nekem kikerülni ide) igen talpraesett vagyok és büszke lehetek magamra, mert eddig, akiknek segített ide kijönni nem tudtak elintézni semmit egyedül. Én nem gondoltam, hogy ez nagy szó... egyszerűen csak nem akartam tőlük függeni, mert sosem szeretek mástól függeni.

Egyszer arról beszélgettünk, hogyha az embernek nincs választása, akkor kényszerűségből kell azt az egyet választani, ami adatik, és sokkal jobb, ha több lehetőséged is van. Nos... az igazság az, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Három munka közül kell választanom... És meg kell mondjam, sokkal komfortosabban érezném magam, ha nem kellene. A következő történt. Rögtön az első napon sikerült az interjúm a Care Home ban. Annak ellenére is, hogy szörnyű állapotban voltam. Csak el kellett indítani egy DBS checket, hogy büntetett előéletű vagyok-e. Ennek az átfutási ideje 3-4 hét... mondták. És addig hivatalosan nem is értesíthettek engem arról, hogy sikerült-e az interjú, de hála a belső emberemnek, azonnal megtudtam, hogy igen. Hiányzott egy fontos papír, ami miatt a igénylés elindítása csúszott egy hetet, így úgy döntöttem, keresek addig munkát. Gondoltam, csinálnom kell valamit, amíg megjön a papír. Elmentem interjúra egy takarító céghez és az itteni McDonald's-ba. Az első pillanatban úgy tűnt, hogy a takarító cég átvert engem és ingyen dolgoztatott próba nap címen 3 órát, de pár nappal később kiderült, hogy szeretnének felvenni. És a McDonald's-os interjúm is jól sikerült, oda is felvettek. A kettő közül a McDonald's-os munkát választottam, gondoltam, arra 3-4 hétre jól jön, amíg megkapom a DBS check eredményét. És most kapaszkodj meg... 5 nap után, azaz tegnap megjött a levél, a DBS :) Holnap beviszem, és semmi nem áll már az utamban, hogy kezdjek a Care Home ban. 5 nap után... ami rekord idő :) Közben a McDonald's-ra igent mondtam, 15-én kezdek (elvileg). Olyan furcsa. A Care Home-ba készülök tavaly augusztus óta, de a Mekiben mindenki olyan szimpatikus és kedves volt, de még mindig az tűnik biztosabbnak. Nyilván a Care Home-ot fogom választani, mert valami különös érzés folytán azért zakatol a szívem, és eddig a szívem még sose csapott be.

Mindezeket leszámítva imádom még mindig ezt a helyet. Beleszakadna a szívem, ha haza kellene mennem. Voltam annál a háznál, ahol élt Jane Austen, a sírját is meglátogattam és már meg is szerveztem az utat Altonba a House Museumba. Sőt, Steventon-ba is, ahol Jane Austen született itt van közel, hihetetlenül közel. Oda is el fogok menni. Itt lesz a Writer's Festival júniusban...  ami már csak hab a tortán. A cseresznye a hab tetején pedig egy cinke, aki ide szokott az ablakomba. Egyik reggel arra keltem, hogy kopogtatott az ablakot. Azóta morzsákat szórok ki neki. Lefotózni még nem tudtam, mert olyankor mindig elrepül. 

Remélem veled is minden rendben! Hiányzol. A beszélgetéseink, a csoport ülések... Néha álmodom velük és olyankor... mindig azt érzem, hogy közel vagyok... nagyon közel...
 

Ölellek

2015. október 27., kedd

Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy ablak

Mester!

Jelentkezem Winchesterből... :)

Eddig minden rendben velem, szerencsésen túléltem életem első repülő útját (utáltaaaam.... komolyan. Egy napra szó szerint megsüketültem a bal fülemre, szörnyű volt).
Túl az első interjún.... háááát.... hogy őszinte legyek, szerintem szörnyű voltam :( nem kishitűségből mondom. Teljesen más itt az értékrendje az embereknek, ezért nem tudtam minden kérdésre jól felelni, pl. annál a kérdésnél, hogy "mit teszel, ha be kell vinned valakinek a reggelit" nem mondtam el, hogy először kopogok az ajtón. Nálunk ez evidens, de itt úgy látszik, nem. Arról ne is beszéljünk, hogy nem hallottam semmit a fülem miatt és ideges voltam és tök ciki volt... :( De! Túl vagyok rajta és remek tapasztalat volt. Komolyan. :) Mert ahhoz képest, milyen elgyötört állapotban voltam, képes voltam értelmesen beszélni.
Túl a landlorddal való találkozáson. Képzelj el egy haláli laza 45 körüli agyontetovált, fülbevalós, tipikus angol pasast két macskával és egy beszélő ara papagájjal. Na ezt szorozd meg kettővel. Érthetően beszél, tudtunk dumcsizni kicsit. Jó fej és szerintem kifejezetten jó pasi. A lakása eléggé csajos (szerintem volt felesége és elvált, mert van pár kép, ami gyerekekről készült), tele van illatgyertyával, füstölővel, és kis tárgyakkal, amire pozitív mondatok vannak írva, pl. "Love can change everything". A másik lakótárs, a kínai lány nem túl barátkozós, állandóan a szobájában gubbaszt, alig jön ki. Nem tudom, hogy közeledhetnék hozzá. Zavar még kicsit a nyelvi korlát, és őt sem látom túl nyitottnak... Ebben sosem voltam jó, nem is szeretnék rátörni vagy ilyesmi...

A hely fantasztikus. Az utca zsong az egyetemistáktól. Mindenki mosolyog, kedves, és ezt még nem sikerült megszoknom. A boltban is mosolyognak, tényleg nincs olyan életunt feje az eladóknak, mint otthon. Az utcák itt nem párhuzamosak, nincsen bennük semmi logika. Már töltöttem is le gps programot, mert anélkül szerintem eltévednék. :)

Tegnap hét ágra sütött a nap, ma esik, de ez az eső nem olyan, mint otthon. Más. Kicsit olyan érzés, mintha a hegyekben lennék.

Nem tudtam, mennyire pazarolhatom itt a vizet, ezért tegnap kb tíz perc alatt letusoltam. Ma a kínai csaj egy órán keresztül tusolt, szóval nem hiszem, hogy ezt itt szigorúan nézik. :)
Beszélgetni nem nagyon merek még. Majd idővel. Egyelőre igyekszem feldolgozni a sok impulzust, ami ért.

Kicsit el vagyok keseredve az interjú miatt, de ma visszamegyek, le kell adnom egy formot (olyan, mint otthon az erkölcsi, ez kell ahhoz, hogy emberekkel foglalkozhassak), akkor majd nyalizok kicsit a managernek, állítólag azt imádják az angolok. :)

Jól aludtam. Hosszú hónapok óta először aludtam igazán jót. Egy rugós ágyban, egy kis szobában az egyik legszebb winchesteri utcában.
Szoríts, hogy hamar találjak munkát, mert nem szeretnék innen elmenni. Ahhoz túl jól érzem magam.

Kilátás a szobám ablakából


Ölellek