Ötcsillag

Mester,

Jelentkezem Skóciából!

Bizony ám... hát eljött ez a nap is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar...

Skóciát imádom. És azt a biztonság érzetet is, ami körülvesz. Vagy ami belőlem árad. Dundee pont olyan, mint Pest. Sétálok az utcán és minden egyes sarkon felfedezek valamit, ami Budapestre emlékeztet. Kicsit otthon érzem magam. Igaz, még meg kell szoknom a vörös tégla után a szürke követ, de valahogy nem érzem idegennek.

A szobám szuper. Háromszor akkora, mint az a kis lyuk Winchesterben. Olyannyira imádom, hogy mindenféle home decor cuccal díszítettem fel.Igen... nagyon úgy fest, hogy hosszú távra tervezek itt maradni.

A lakótársak... Hááát... rendben vannak azt kell mondjam. A landlady fura, állandóan dudorászik és mindenhol ott van, még ott is, ahol fizikailag nincs is jelen. Nagyon aranyos, nagyon kedves, igazi tyúkanyó, aki szerintem pusztán csak nem akar egyedül lenni. Csak nem érzi a határokat, nem tudja, mikor kell egyedül hagyni a másikat. A lengyel lány nagyon jó fej. Laza, vicces, igazi party arc. Tíz éve él itt és nem, nem akar visszaköltözni Lengyelországba.

Furcsa, hogy reggelente mindenki fent van, a fürdőszoba ilyenkor mindig foglalt, amit utálok. Ez az igazság. A másik házban olyan jó volt, hogy senki nem zargatott reggelente. De ez legyen a legkevesebb ugyebár.

Az időjárásról annyit, hogy nonstop esik az eső. És nem igaz, hogy marha hideg van itt, mert ez a hideg, ami itt van meg sem közelíti azt a hideget, amit én ismerek. Hó még nem esett, ami elszomorít, mert beharangozták itt nekem a havat, ami nincs is.

Pár szót a munkáról. Van ez a Hotel Guardbridge mellett, ahova járok takarítani.

Itt nagyon kedves mindenki. Nagyon komolyan veszik ezt az ötcsillag dolgot, már-már túlságosan is. Naponta többször elmondják, hogy ötcsillag és nem lehet porcica, ránc a terítőn, ujjlenyomat az üvegen. Egyszer hallva rendben van, kétszer hallva bambán nézek, sokadszorra azonban már nagy levegőt kell vennem, hogy ne rohanjak hazáig. Először is megértettem, nem értem, miért mondják el ezredjére is. Hozzáteszem, nincs is porcica vagy ránc vagy ujjlenyomat. Csak egy a baj. Olyan sokszor hallom, hogy már a vállamat nyomja az ötcsillag terhe és félve suvickolok, nehogy valami hibát találjanak. És itt jön sajnos az árnyoldal. Nagyon sokszor elővettek már az elmúlt három napban, hogy ezt nem szabad, azt nem úgy kell, ezt majd next time így csináld. Amivel nem is lenne gond, nyilván most tanulok és nem tudok mindent azonnal (néhány példa: ne hagyd a tisztítószeres táskát a folyosón - csak azt nem tudom, hova tegyem, kézben fogni nem jó takarítás közben; ne kérdezz a szakácstól - ami szerintem csak rám vonatkozik, mert mindenki más őt zargatja; ne tologáld, ne emeld fel, ne nyúlj hozzá, ne fordíts el...) Mindig csak ez a NE! És én úgy érzem, hogy marha béna vagyok, aki még arra se alkalmas, hogy egy Hotelben takarítson. Milyen jó lenne, ha nem azt mondanák, mit nem szabad, hanem azt, hogy mit szabad. Akkor nem lenne tele negatív töltettel a mondandó belseje. Így engem csak frusztrál és egyáltalán nem érzem jól magam tőle. Ma valahogy elvette a kedvem a manager (van egy kis manager, nekem ő a manager, és vannak a tulajék). Korgott a gyomrom, gondoltam, bekapok pár szem kesudiót, mert épp a staff room felé mentem. A porszívót kellett visszavinnem, de a másik szobalány már várt rám, így nem volt időm enni, markomba kaptam három szemet és míg visszabattyogtam hozzá, megettem. Na, jött a manager, hogy ezt ne itt a public helységekben, hanem hátul. Próbáltam védeni magam, hogy nem szendvicset majszoltam, de minél jobban belebonyolódtam önmagam megvédésébe, ő annál előkelőbben és kevesebben adta tudtomra, hogy milyen rosszat is tettem... Onnantól kezdve már nem tudtam mosolyogni. Félve kérdeztem tőle, és hevesen kezdett dobogni a szívem, amikor megjelent. Egyébként ez jellemző rám. Ha megszólítanak a tulajék folyton attól félek, hogy lecsesznek valamiért. Hozzáteszem, több a "well done", mint a "don't do this" és "don't do that". Csak...

A care homeban nagyon sokszor elővettek minket, ha valahol valami hiányosság volt, nem egyszer engem is elkaptak a folyosó közepén ilyen-olyan hiba miatt, de ott valahogy nem volt ennyire nyomasztó a lebaszás. Nem tudom, mi ütött belém. Kezd előjönni az a félelem, mint ami a CC-ben volt. Rettegés a hibától. És ez a Care Homeban, ahol emberekkel kellett foglalkozni, nem fordult meg egyszer sem a fejemben. Nem értem, hogy most itt egy szállodában, ahol könyörgöm, takarítanom kell, miért félek...

Pedig annyira végtelenül kedves mindenki. Elvisznek a buszmegállóhoz minden áldott nap kocsival, hogy ne a sötétben sétáljak. Megkérdezik, én mikor érek rá legközelebb bemenni dolgozni, és mivel én vagyok az egyetlen, aki kávét iszik, csak nekem külön vesznek kávét, valami extra elegánsat.

Tudod, ha mélyen befelé hallgatok a szívemre, akkor csak röhögök az egómon. Egyszerűen elszoktam tőle, hogy ellenőrizve vagyok. Nagyon sokszor feszegetik a határaimat ezzel a görcsös tökéletességgel. Én elhiszem, hogy ötcsillag és új hotel, aminek még nincs nagy forgalma, de olyan nagy a görcs a tulajékban, ami azonnal átragad rám. Pedig olyan szívesen mondanám, hogy "take it easy", szuperül dolgozik mindenki, olyan csapatmunkát produkálva, amilyet én még soha a büdös életben nem láttam.... és nem ezen fog múlni, de... de nem merem.

A manager is figyelmes és tisztelettudóan beszél és mindig mindent megtesz, hogy nyugodtan érezzem magam, de valahogy akkor is tele vagyok most félelemmel. Nagyon jól akarom csinálni. És amit már javítok, mellé jön egy újabb valami, amit javítanom kell. És bosszant és idegesít és legszívesebben azt mondanám, menjetek a picsába, én ide többet be nem teszem a lábamat... de kell a pénz...

Talán belőlem akarnak ötcsillagot faragni. Amivel valljuk be, nehéz dolguk lesz. A nagyszájú, közönséges vidéken szocializálódott kislányból, aki sokszor verekedett, ha ki akarta vívni magának a tiszteletet, és akinek néha mocskosabb a szája, mint egy kocsisnak. Látom mosolyogsz most ezen... Pedig ez az igazság. És nem szégyellem, hogy falusi lányból lettem pesti kiskosztümös irodai adminisztrátor, aki még a fővárosban sem akarta levetni vidéki mivoltját. Direkt. Mert "nehogy már elfelejtsem, honnan jöttem"... Azt hiszem, ideje nem viaskodnom tovább a sorsom ellen. Valami miatt az Univerzum azt akarja, hogy finomodjak, hogy megtanuljam a tökéletességet, azt, hogy milyen is úrinősen viselkedni. Fel kell nőnöm, tudom. Ideje. Most még nem tudom, mikor lesz szükségem az itt szerzett tapasztalásra. Talán tényleg jön az a skót lord... és majd nem szabad hagynom, hogy a házról, aminek én vagyok az úrnője susmorogjanak a porcica, a ránc, vagy az ujjlenyomat miatt. Vagy egyszerűen csak arra lesz jó az itt eltöltött idő, hogy a regényeimhez gyűjtsek ötletet. Idővel kiderül.

Itt egyébként a társaság is jó. Mi vagyunk ketten lányok, a felszolgálók mind fiúk és mindenki gyönyörű. Nagyon szép emberek, szerintem direkt szép embereket válogattak ki. Persze rajtam röhögnek, mert sose értem a bugyuta vicceiket, mert persze én vagyok egyedül külföldi. A séfjük nagyágyú. És jóképű. És még tetszik is. És foglalt. Mert miért ne lenne foglalt. (Ajj, és eszembe jut róla, hogy háromszor árasztotta el a konyhát vízzel, mert elfejtette elzárni a csapot, őt bezzeg senki nem vette ezért elő.... bezzeg, ha én csináltam volna...)

Hála isten lelkileg nem vagyok fáradt és úgy alszom esténként, mint a bunda, de mindenhol fájok. Azt hittem, nincs már olyan pontja a testemnek, ami tud fájni, de kiderült, hogy van. Tudtad, hogy lehet izomláz az ujjaidban? Képzeld lehet... főleg ha órákon át törölgeted a poharakat, hogy szép fényesek legyenek. Nagyon vicces ezt csinálni, és imádom. Mert egyébként ez az igazság, nagyon szeretem és élvezem ezt csinálni. Csillárt suvickolni a z óriás létra legmagasabb fokán nem funny. És három órán keresztül porszívózni sem. 

Teát is szolgáltam fel és tök jó volt. Nagyon posh az egész. A felszolgálás tetszene nekem szerintem. Majd ha már ennél is magabiztosabban beszélem az angolt, akkor még jobb lesz. Mert egyelőre még nehezen értem meg a skótokat. Akik nagyon zajosak, hangosak, hevesek és szenvedélyesek és van a tekintetükben valami megfejthetetlen vadság. Azt hiszem ez a legjobb jelző: megfejthetetlen... és vad...

Ölellek