Összeomlottam. A hónapokig tartó lefelé csúszás után végre hatalmasat puffanva leértem a gödör aljára. Nem először történt ilyen, de ez volt talán a legintenzívebb. Nem tudtam aludni, aminek a következtében hallucinálni kezdtem. Általában hangokat, mintha valaki szavakat ordítana bele a fülembe. A munkahelyemen nem tudtam koncentrálni, gyűlöltem bent lenni, gyűlöltem a vásárlókat, a mosolygós arcokat, a kedveskedőket, a butákat, az idegesítőket, a szeretteimet, a barátokat, mindent és mindenkit. Legjobban magamat. Gyűlölet lengett körbe, ebben fürdőztem, ez éltetett, rám volt tekeredve, mint egy ragacsos, fekete massza, ami bűzlik, ami fáj. Valahogy elvesztem a szurokréteg alatt és hazavágytam. Rettenetesen hazavágytam.
Eldöntöttem, hogy felmondok. Eldöntöttem, hogy hazamegyek. Haza akartam menni.
Szeptemberben történt
Felmondtam. Végre újra tudtam aludni.
Októberben történt
"Néha vissza kell mennünk oda, ahonnan elindultunk, hogy el tudjuk szakítani láncainkat."
Egy tökéletes varázserdő látogatást követően a barátnőmmel az oldalamon felültem a repülőre és biztos voltam benne, hogy otthon sokkal jobb lesz. Annyira biztosan tudtam, hogy felmondtam a kis bérelt szobácskámat, hazaküldettem szintem minden holmimat és kész voltam elengedni Skóciát, az álmomat és mindazt a biztonságot, amit addig jelentett nekem. Ekkora már annyira utáltam itt lenne, hogy nem is értettem, miért kergettem egy olyan hamis álmot, mint Skócia. Az emberek kedvessége és sokszor műmosolya helyett a jó magyar negatív mentalitásra vágytam. Arra, ami pont illett az aktuális lelkiállapotomhoz. Nem voltak céljaim, elvesztek az álmaim és úgy éreztem, nincs semmi, amiért küzdenem kellene, mert a megérzéseimet is csalónak, hazugnak, rossznak éreztem. Ennyire "áldozat" talán még sose voltam. Jó volt otthon. Szinte sírtam. Kész voltam új életet kezdeni. Otthon újrakezdeni.
De aztán... aztán minden csak rosszabb lett.
Novemberben történt
Pszichológus, csoportterápia, terápia, Atlantisz, Cashflow game, kártyajáték, Mátrafüred, születésnap egyedül Zamárdiban, családállítás, színház - rengeteg, rengeteg színház, pesti éjszakai élet, feltöltődés barátok között, nátha, dráma, húszas évek buli, sok bunkó ember, szorongás, új lehetőségek, sok "nem tudom, hogy mit akarok", kártyajáték - szolgasors, és szó szerint kilökődés a gödörből.
Mert igazából a gödörnek se kellek. Egy idő után azt mondta, "húzzál innen kisanyám, kell másnak is a hely", és kiköpött magából. Én meg ott találtam magam ismét a felszínen, tele energiával, életkedvvel, új álmokkal és a régiekkel. De továbbra sem tudtam, merre tovább. Átlagosan három naponta változott, hogy mit is szeretnék, maradni Magyarországon, vagy visszamenni Skóciába. Olyan is előfordult, hogy reggel felkelve otthon akartam maradni, lefekvéskor azonban arra vágytam, hogy kimehessek megint a Faskally tóhoz. Szörnyű érzés, ha nem tudod, mit akarsz.
Aztán jött a Mátrafüredi hétvége, ahol megszületett az "Időtlen és Végtelen Lelkek" gondolata. Mint egy kis fénygömb, létrejött a semmiből a fejemben. Sokáig csak magamnak akartam megtartani, de úgy döntöttem, hagyom, hogy megismerkedj vele te is.
Időtlen és Végtelen Lelkek egy gondolat. Gondolata mindannak, ami mi vagyunk. Szavak és mondatok halmaza, ami történetet alkot. Aminek elsőre talán nincs is nagyon értelme, de ha másodjára is nekifogsz, hogy elolvasd, érteni fogod a lényeget. Szeretném, ha tudnád, hogy mi mind szeretettel teli, szikrázó, időtlen és végtelen lelkek vagyunk.
Gondolatok... szavak... mondatok... Vigyétek őket, nektek adom! Nektek adom magamat!
1.
"Azt mondják, Isten a saját képére teremtette az embert. De valójában maga Isten arctalan. Arctalan, mert millió arca van. Isten ott ül az égben, körbeveszi millió fénylő energiagömb, ami csak arra vár, hogy leszülessen. Nézik őt, ahogy arcokat, testrészeket, életeket, történeteket formál. Mint egy óriás fából készült marionett bábu, összetákolt végtagokkal, arc nélkül, ami mintha mégis folyton mosolyogna. Előveszi az ecsetet, bőrszínt rajzol, szemöldököt, szájat és orrot. Gyönyörű részleteket. Mert minden ember gyönyörű. Azt mondod ez marhaság? Nem, nem az. Mert ez nagyon is igaz. Tény! Akkor is, ha mást hiszel.
Amikor egy lélek készen áll, kiválasztja magának azt az életet, formát és történetet, amit élni szeretne. Ilyenkor a lélek izgatott, mert tudja, hogy egy csodálatos élet vár majd rá, mindazzal az érdekes, szép, sokszor fájó tapasztalással, amit át kell élnie. Isten ellátja jó tanácsokkal, szeretetéről biztosítja, majd egy piciny fényes üveggyönggyel belé költözik. Mert Isten annyira szereti teremtményeit, hogy önmagát billiárd részre szakítva mindegyikbe belé költözik. Itt hordozzuk őt magukban, sosem vagyunk egyedül. Fénylünk, élünk, tökéletesek vagyunk. Isten teremtményei, a legtisztább lelkek, a legtökéletesebb, a legszebb testben, amit mi választottunk magunknak."
2.
Légy, aki vagy! Bárki lehetsz, csak el kell képzelned! Képzeld el, hogy az vagy, aki bárki lehetsz! Légy AZ! Légy önmagad!
Én azt képzelem, hogy emberek álma vagyok. Az ő sorsuk, hitük és valóságuk. Bárki vagyok, AZ vagyok, önmagam. Mert ezt képzeltem el. Mert ezt akarom.
3.
Az vagyok én. Aki vagyok. Semmi vagyok. Minden vagyok. Ok vagyok. A lét, a megsemmisülés. Aki valójában én vagyok. Bármi, akármi. Amit csak akarok. A Mindenség vagyok. Örökkévaló. Mind én vagyok. Aki akarok. Én vagyok. Vagyok.
Decemberben történt
"Néha el kell indulnunk újra, hogy visszataláljunk oda, ahol lennünk kell."
Egyedül töltöttem a születésnapomat idén. Egyedül egy wellnes szállóban a Balaton partján. Befizettem masszázsra, szaunáztam, rengeteget úsztam és nem érdekelt, mit gondolnak az emberek a súlyfeleslegemről. Sőt, kifejezetten kívánatosnak és dögösnek éreztem magam, egy-egy kényeztető masszázs után. Kaptam egy állásajánlatot, rendeződött a lakhatásom Skóciában és úgy döntöttem, visszamegyek. Az indokaim cifrák voltak és mindent mondóak. Mert még lezáratlan dolgaim vannak. Mert még vannak kint cuccaim. Mert van egy bakancslistám, amiről elkezdtem kihúzgálni a pontokat és ezt lényegesen egyszerűbb Skóciából csinálni. Mert már készen állok arra, hogy önmagam legyek, de úgy képtelenség, ha vannak dolgok, amiket nem tudok elengedni. Mert a pénz miatt. Mert még nem állok készen Magyarországra. Szóval nagy nehezen meghoztam a döntést, elfogadtam az állást és a szobát és megfogadtam, hogy egyetlen bőrönddel fogok nekivágni az útnak és lesz, ami lesz. Aztán persze ezután is meggondoltam magam újra és újra, de már nem akartam visszacsinálni mindent, mert az olyan ciki lett volna.
Amikor visszaértem, teljesen más világ fogadott, mint amikor eljöttem. Ugyanaz a Skócia, mint az álmaimban, sőt sokkal szebb. Úgy éreztem, hogy pont ott vagyok, ahol lennem kell.
Ami most történik
Új munkám van és a legcsodásabb kis szobácskában lakom. Van időm és energiám is írni. Életmódot váltottam, amitől sokkal jobban érzem magam. Új emberekkel ismerkedtem meg és régieket engedtem el. Vannak félelmeim, de vannak álmaim is, amik sokkal inkább kitöltik mindennapjaimat. A láncaim elszakítása folyamatban van, minden nap küzdök, hogy egy újabbat el tudjak tépni.
Tudatosítom magamban, hogy nincs szükségem arra, hogy mindenki szeressen, és ennek tudatosításában sok segítséget kapok. Tudatosítom magamban, hogy nem kell tennem semmit azért, hogy elfogadjanak és szeressenek. Tudatosítom magamban, hogy ha valaki rosszul bánik velem, az az ő sztorija, nem az enyém. Elengedéseim vannak minden nap.
Két hete nem szorongok és minimum nyolc órákat alszom. Egyre kevesebbet panaszkodom, ami meglepő bár, de sokkal jobb, mint órákig mérgelődni valamin, amin nem tudok változtatni.
Skóciában vagyok.
Kint a gödörből és...
Írok.
Ha írhatok, akkor vagyok egységben, akkor vagyok az, aki valójában lenni akarok.
Most pedig... most csak úgy jó jelen lenni, észrevenni, megtapasztalni, élvezni, létezni. Ez sokkal de sokkal jobb, mint félni attól, hogy mi lesz holnap.
Harminchárom éves vagyok. Tök mindegy, milyen megoldandó feladat vár rám holnap, én most, a jelennek ebben a pillanatában, egységben vagyok.
Kimondhatatlanul elégedett és boldog vagyok.
Mert... vagyok!
