2020. február 26., szerda

Gyere ki a fejedből!


Az a baj, hogy túl sokat gondolkodsz.



Mit érzel, amikor ezt a mondatot olvasod? Mosolyogsz, csóválod a fejedet, egyet értesz vagy feldühít? A reakciód mutatja meg a fenti mondathoz kapcsolódó egó sztoridat.



Mondták ezt nagyon sokszor, nagyon sokan, többen és több formában, de valami drasztikusnak kellett történnie ahhoz, hogy a változás a fejemben megtörténjen. Tavaly nyáron szembe találtam magamat az elkerülhetetlennel: saját magammal. És a találkozás olyan drasztikus volt, hogy én végre valahára képes voltam kijönni a fejemből


Mert ez itt a kulcs.

Ki kell jönnünk a fejünkből!
 



Ha kijössz a fejedből, rátalalász a MOST-ra, ahol sem a múltnak, sem  a jövőnek nincs jelentősége.


Visszagondolva eddigi életemre, olyan hihetetlen, hogy nem mertem kimondani, meglépni dolgokat, mert az egóm irányított, a gondoloatok a fejemben egymást kergették és arra ösztönöztek, hogy láthatatlan maradjak. Láthatatlan és sebezhetetlen. Hogy az elmém által kreált álomvilágban éljek és fantáziáljak arról mit és hogyan kellne/kellett volna tennem. 



„Ha elmondod neki, hogy érzel iránta, meg fog bántani.”

„Ha hibázol, ki fognak rúgni.”

„Le kell fogynod, mert már nem kíván.”

„Szinglinek lenni ciki.”

„Ha nem figyel rád, nem szeret eléggé.”

„Ha nem engedi, hogy segíts neki, akkor haszontalan vagy.”

„Én a helyedben nem írnék neki, mert akkor azt hiszi, könnyen megkaphat.”

„Ne mondd meg neki, amit valójában gondolsz, mert akkor elveszíted.”

„Szerelmes vagyok belé, ez az igazság. Nehogy be merd vallani neki, mert akkor összetör.”

„Hibáztam. Kérlek, bocsáss meg. Ezt még véletlenül se valld be neki, mert akkor övé lesz az irányítás.”


Mind mind a fejben keringő gondolat. 
Mind mind taszító, toló energia.

Az elme börtöne.


Mire én szépen lassan betonfal mögé zárom magam, eltolok embereket, elfordulok azoktól, akiknek esze ágában sincs kilépni az életemből. Rettegek, hogy elveszítek embereket, és észre sem veszem, hogy hetek óta nem beszéltem velük. Inkább letörlöm az Instagram és Facebook fiókomat, hogy ne lássam azt az embert, akire megállás nélkül gondolok, mert bemagyarázom magamnak, hogy ezért és azért nem kellek neki. És nem mondom, nem mutatom ki az érzelmeimet, mert félek, hogy azzal elveszítem az irányítást.


Aztán eltelnek az évek és felteszik nekem a kérdést „máig nem tudom eldönteni, hogy szerelmes voltál-e belém”. Megdöbbenek, első gondolatom az, hogy „hülye vagy, ha erre a kérdésre nem tudod a választ". A második gondolatom az, hogy „valamit nagyon szarul csinálhattam, ha erre a kérdésre nem tudod a választ”. Végül miután eltöltök öt percet azzal, hogy a fejemben kavargó gondolatokat külső szemlélőként figyelem, elmosolyodom és papírra vetem az igazságot. „Szerelmes voltam beléd, de ha ezt akkor kérdezed meg, biztosan azt mondtam volna, hogy nem. Hazudtam volna és el is hittem volna. A gondolataim ilyen-olyan ürügyek miatt meggyőztek volna.”


Néha ki kell jönnünk a fejünkből. Engem Echart Tolle tanított meg rá, hogyan. Csak figyelem a gondolataimat. Eltöltök pár percet azzal, hogy a környezetemet figyelem gondolatok nélkül. Mert amikor ezt teszem, akkor vagyok a jelenben. Amikor ezt teszem, nincsenek a fejemben kérdőjelek, kusza gondolatok, félelmek. Írok, ha akarok, kimondom, amit akarok, teszem, amit szeretnék. Gondolatok, döntések kényszere nélkül.

Az egó fél az elmúlástól és akkor semmisül meg igazán, ha nem tud irányítani. Ha végre rájövünk, hogy nem a gondolataink vagyunk, az egó által kreált börtön megszűnik létezni. Nem lesz toló energia, akinek kell marad, akinek mennie kell, megy és nem érzünk emiatt űrt a szívünkben. Visszaengedjük azt, akinek vissza kell jönnie, és egyszerűen csak történnek a dolgok anélkül, hogy ezen agyalnánk.


„Hiányzol.”

„Sokat gondolok rád.”

„Kérlek, bocsáss meg.”

„Beszéljünk.”

„Teljesen rendben van, ha nem válaszolsz azonnal, vagy egyáltalán nem reagálsz.”

„Adok időt, teret, hogy lélegezni tudj.”

„Nem tartozol felelősséggel értem.”

„A múlt elmúlt, a jövő nem létezik. Az élet a MOST-ban van.”

„Nem vagy felelős azért, ahogy érzem magam.”

„Szeretlek.”



Néha gyere ki te is a fejedből! 

Ha segítség kell, olvasd el Echart Tolle könyvét, gyakorolj. Ne félj feladni az irányítást, mert van, amit bármennyire is szeretnél, nem tudsz irányítani.
Írj neki, hívd fel, mondd, ki amit gondolsz, engedd el, ha nem szolgál már, ne ragaszkodj, ha nincs értelme, vállald, ahogy mások szavai, tettei, reakciói miatt érzed magad. 

Az egód azt fogja mondani, hogy "könnyű ezt mondani, bezzeg, ha a tettekre kerül a sor..."
Csak figyeld a gondolatot, figyeld, mintha egy harmadk személy mondaná. Ne ítélkezz a gondolataid felett, mert azok se nem jók és se nem rosszak. Egyszerűen csak vannak. Léteznek. Mint az emésztés vagy a lélegzés. Téged szolgál, de nem irányít. 

Csak figyeld. Figyeld a dühödet, az örömödet, minden érzelmet, ami átrobog rajtad. 

Ha van öt perced, nézz ki az ablakon, és anélkül, hogy bármire gondolnál, csak figyeld az elsuhanó autókat, a faleveleket, ahogy lengeti őket a szél. Simogasd meg a kiskutyádat és érezd, ahogy a tenyered a bundájával érintkezik. Figyeld a légzésedet, ahogy a levegő az orrodon át a tüdődbe jut és ahogy áramlik kifelé. Rajzolj köröket a papírra, és figyeld a toll útját, ahogy nyomot hagy. Bármit, ami képes arra, hogy megszűntesse pár percre, másodpercre a gondolataidat. 

Ne gondolkodj, csak figyelj! Legyél a MOST-ban.


Hidd el ez könnyebb, mint gondolnád.


Kezd el ma, hogy ki merd mondani, meg merd tenni azt, amit szeretnél még azelőtt, hogy a gondolataid eltöltenének félelemmel...
Hogy aztán évek múlva senki ne szegezze neked a kérdést, hogy vajon szerelmes voltál-e belé.