Feladjam? Soha!

Mester!

Ma megfordult a fejemben, hogy feladom. Hogy itt hagyok mindent és visszatérek a köztes létbe. Majd kezdek egy új életet, ahol mindent elölről kezdhetek, tiszta lappal, másképp. Ez volt az egóm. Aztán történt valami... eszembe jutott, hogy nem vívhatok szélmalomharcot minden új életben. Mert akkor újra és újra ugyanazt kell átélnem. Ezt nem akarom. Meg akarom oldani! Nem akarom feladni! Végig akarom csinálni!

Pánikbetegség? Szorongás? Kérdések és kétségek a valódi létről? Bizonytalanság a saját isteni eredetemben? Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ilyen gondolatai vannak. Tudom, hogy egyesek feladják, mások kitartanak. Én nem fogom azok táborát gyarapítani, akik feladják. Én tovább megyek az úton. Hagyom, hogy a folyó, amivel sodródom, újra és újra megsebezzen. Hagyom, hogy hűsítő vize feltöltsön energiával. Hagyom, hogy az élet, melyet magamnak választottam, beteljesedjen. Bátran állok az akadályok elé, és mindent megteszek, hogy legyőzzem őket!

Lehet, hogy úgy ér véget ez a földi életem, hogy sosem találom meg azt, aki nekem rendeltetett, akit úgy hívunk, hogy "ikerlélek", aki csak azért létezik, amiért én, aki miatt én is létezem. Lehet, hogy ennek az életnek soha nem az volt a célja, hogy őt megtaláljam, sokkal inkább az, hogy magamra leljek. És bár őszintén és mélyről jövően rettegek attól, hogy egyedül maradok, nem adom fel. Végig viszem, amit egykor elterveztem. Megélek mindent, amit meg kell. Csalódok, ha kell százszor. Neki megyek annak kurva falnak, ami darabokra tör, ezredjére is. Megbántok és hagyom, hogy bántsanak. Szeretek és megtanulok szeretve lenni. Hiszek, utolsó lélegzetvételemig hiszek.... Még így, húsz évnyi pánikbetegséggel, tíz évnyi szorongással a hátam mögött is hiszek abban, hogy megoldok mindent, amit meg kell, megtapasztalok, megtanulok mindent, amit kell. Elengedek, ami marha nehéz. Istenem! Olyan kibaszottul nehéz megszabadulni a terhektől. Levetni a kabátot, ami nem az enyém. ÉLNI!

Tudod Mester, mire tanított meg a "távol az otthontól, egyedül" érzés? Hogy milyen csodálatos lény is vagyok. Emberi és mégis maga a teremtő. Éteri, más dimenzióból jött idegen, aki minden nap tanul valamit, minden nap kap valami újat, minden nap ad magából egy darabot.

Egy akarok lenni azok közül, akiket nem a félelem irányít. Aki képes porrá lett hamvaiból ismét ujjá születni. Ami valójában mindannyian mi vagyok. Isteni lélekkel felruházott utazók emberi porhüvelyben, kiknek csak színpad a világ. Kiknek csak játék az élet...

Oly hálás vagyok, hogy ennek az életnek a része vagy, Mester! Örökké hálás leszek ezért!

Ölellek