Anyagi gondok

Mester,

Bevállaltam egy kis mellékes munkát, 1 hétig vidéken voltam, ahol azon kívül, hogy nem volt internetem, szuperül éreztem magam. Egy kis fogadóban takarítottam reggelente a szobákat, nem volt megterhelő, és mivel enyém volt az összes délután, volt alkalmam sétálni is. Hampshire valami álomszép hely.

Biztosan láttad facebook-on a képeket, voltunk a munkatársakkal Durdle Doorban.... el sem tudod képzelni, milyen csodaszép az a hely. Annyira a hatása alá kerültem, hogy még most is csak ámulok, ha eszembe jut. Dorset az új szerelmem.

Jelentem, szintet léptem. Képzeld, megfáztam valahogy. Régen, ha megfáztam, mindig bementem dolgozni. Kétszer küldtek el orvoshoz, akkor mentem csak táppénzre otthon. Az indokom mindig a pénz volt. Hogy nem engedhetem magamnak azt, hogy ne menjek dolgozni, mert akkor kevesebb lesz a fizetésem. Így voltam most is... Nagyon nem éreztem jól magam, kedden be is mentem, de a nap végére már tényleg nagyon cefetül voltam. De azt gondoltam, "nem engedhetem meg magamnak, hogy nem megyek, mert kell a pénz". Szerdán felkeltem. Rosszul voltam, hangom sem volt. El is indultam munkába. Mert ugye nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsek 12 órát. Ahogy sétáltam az utcán a szakadó esőben... hirtelen megtorpantam. És csak álltam, toporogtam percekig. Aztán valahogy jött az érzés a mellkasom közepéből: "Ne menj, nem éri meg!" Hangosan káromkodtam egy nagyot és visszafordultam. Szépen felhívtam a munkahelyemet, hogy nem megyek, az éjszakai nővér azt mondta, gyógyuljak meg, pihenjek, én pedig visszakuckóztam magam az ágyikóba. :) Életemben először az egészségemet, magamat választottam a pénz helyett. Az azért megfordult a fejemben, hogy pótolom ezt a 12 órát valamikor, de erről is szépen lebeszéltem magam. Beteg vagyok. A testem jelez, hogy pihenni szeretne. Olyan sokszor jelezte már nekem és én olyan sokszor nem figyeltem rá... De most... most végre igen. És bár még mindig beteg vagyok, valahogy azt érzem, hogy a testem hálás. És ez olyan jó érzés. És nem... nem fogom pótolni ezt a 12 órát.

Anyagi gondjaim sajnos továbbra is vannak. Már nincs miért aggódnom, mert már nagyon mínuszba vittem magam. A tartozásaim egy részét törlesztettem, de még mindig vannak. Az első fizetésemről ugye elfeledkeztek. Másodjára elfelejtették az itteni adóhivatallal felvenni a kapcsolatot, ezért kaptam kevés fizetést. Most pedig... nos... most az adóhivatal az, aki nem nagyon akar a jó adókódba beletenni, ami miatt bődületesen sok adót fizetek. Elérni őket sajnos lehetetlen, rá kellene szánnom egy egész napot. Ennek ellenére is szép az az összeg, amit megkeresek, de nem tudom egyszerűen élvezni, mert azon görcsölök, hogy nincsenek kifizetve a tartozásaim. Minden más rendben ment itt Angliában. Egyedül ez... mindig a pénz...

De nem adom fel! Annyi mindent megoldottam már, annyi akadályon túl vagyok már, ezen is túl leszek egyszer. Csak most még nagyon nehéz... Szépen megterveztem magamnak ezt a kis problémát erre az életre... remélem, hogy mindent jól csinálok. Így próbálom felfogni. Mert tudjuk, mindennek oka van, minden eleve el van rendelve, minden úgy van jól, ahogy van.

Párkapcsolatom még mindig nincs. Kb ez az egyetlen dolog, ami miatt nem aggódom. Vannak azért pillanatok, hogy eszembe jut, "juj, vajon mikor", de... ezzel most nem foglalkozom, majd talán ez lesz a következő lépés. Néha azért félek, nehogy arra ocsúdjak fel 10 év múlva, hogy egyedül vagyok, mert nem kerestem a szerelmet, mert nem akartam, hogy megtaláljon a szerelem... (jó, tudom, hogy ilyen nem lesz, mert alapvetően társas lény vagyok, nem hiszem, hogy sokáig bírom, de akkor is)...

Új lakótársam van. Cami egy hete hazaköltözött. Furcsa, de hiányzik. Nem beszélgettünk túl sokat, de olyan jó érzés volt, hogy itt van. Most olyan üres a ház. Nem hallom, ahogy franciául kárál és ez hiányzik... De van helyette James. James 25 éves, bartender egy helyi pubban. Ízig-vérig angol egy elviselhetetlen anyukával, akivel volt szerencsém tegnap megismerkedni. Nagyon csöndes fiú (még), piszkosul jó teste van, de az arca olyan... angolos...Teniszezik. És jó az illata.

Az írással most egy kicsit megakadtam, de nem esem kétségbe, mert máskor is volt már ilyen. Túl sokat dolgoztam és a betegség is kimerített. Ha írnom kell, írni fogok. Tudom úgyis, mikor van itt az idő.

Hamarosan repülök haza (inkább meg sem említem, mennyire megjártam a repülőjegy vásárlással, mert a Fiatal srác, akivel eredetileg hazamentem volna, felültetett... rá vártam, majd annak ellenére, hogy hetek óta tudja, nem fog hazajönni, nem szólt nekem... drágább lett a jegy... háromszor annyiért sikerült megvennem, mint amennyiért meg tudtam volna, ha méltóztatik időben szólni...)

A Harcos mesélt a táborról. Olyan jó lett volna, ha ott lehettem volna. Irigykedtem kicsit.

Ölellek