A szeretet virágai

A wikipédia így kezdi: A "szeretet" szó különböző érzelmeket, állapotokat, magatartásformát mutathat a személyek közötti vonzalomtól ("szeretem a páromat"), az étkezés öröméig ("szeretem a májas hurkát"). Utalhat erős kötődést jelölő érzelemre, és személyes vonzódásra. Erényt is mutathat, ami az emberi kedvességet, együttérzést és vonzódást tükrözi — "mások javára történő önzetlen, hűséges és jóindulatú törődést". Leírhat kegyelmes és könyörületes cselekedeteket más emberek, önmagunk vagy állatok iránt...

Három éves. Tudja, hogy a világ körülötte forog, és mindenki az ő kívánságait lesi. Önmagát szereti. S mivel őt mindenki más szereti, ezért szeret ő is mindenki mást. A szeretetet megfogalmazni nem tudja, de amikor tükörbe néz egy csodálatos arcot lát, amit imád.  

Hat éves. Számára a szeretet az, amit nagyapja iránt érez. Olyan meghatározhatatlan lelki kötésként éli meg, ami szinte nem is létezik a fizikai világban. S ez a szeretet, akár egy vékony falú üveggyöngy, úgy robban darabokra, a szavak hallatán: "Tatukád elment, itt hagyott minket. Sosem fog már visszajönni." A szeretet, mint érzés ekkor fáj először. Ekkor rágja be magát az érzés mellé a félelem.

Nyolc éves. Úgy érzi, csak akkor szerethető, ha valami jót tesz. Ha jó jegyet kap, ha első lesz a szavaló versenyen, ha beválogatják az irodalmi szakkör egyik színdarabjába. Ha rosszat tesz, megvonják tőle a szeretetet. Ezt érzi. Számára az érzés megfelelési kényszerből fakadó vágy. Csak akkor szerethető, ha jó. Egyéb esetben elveszik tőle a szeretetet. Ekkor felejt el a szeretet nyelvén beszélni. Vagy rosszul tanulja meg a szavak jelentését.

Tizenhárom éves. Szerelme Tímár Mihály. És Raszkolnyikov. A Baradlay fivérek. Bárki és mindenki, a lényeg, hogy elérhetetlen legyen. A valódi szeretet megtapasztalásától rettegő tizenéves, aki éppen serdülni kezd. 

Tizenhat éves. Tudja, hogy szereti az a fiú. De neki csak a hangja tetszik. Amikor éjszakákon át beszélgetnek telefonon lényegtelen, felszínes dolgokról. Szigorúan este tíz után, mert akkor ingyenes. Hagyja, hogy a fiú megcsókolja, amit katasztrófaként él meg. Hisz ez nem olyan, mint a regényekben. Ekkor éli meg először, hogy a szeretet mennyivel biztonságosabb és tökéletesebb az álomvilágban, amelybe gyakran menekül.

Tizennyolc éves. Olyan szerelemmel lángol a fiúért, ahogy még soha. Hozzá akar menni feleségül, gyerekeket akar szülni neki és szerencsésnek érzi magát, amiért ilyen fiatalon megtalálta az igaz szerelmet. Mer szeretni és akar is. Aztán az érzés úgy porlik szét egy esős áprilisi napon, hogy észre sem veszi. Megmarad a testében a fájdalom, a megalázottság érzése és a düh. A szeretet mellett a sajnálat. És a félelem az egyedülléttől. A rossz élmény keserű íze a sejtjeiben. S bánt. Talán először úgy, hogy ezt észre is veszi. A szeretet számára egyenlő a fájdalommal, a kétségbeeséssel és az indokolatlan félelemmel, hogy egyszer majd vége lesz.

Tizenkilenc éves. Önfeledten táncol, hisz születésnapja van. A zene hangosan dübörög az ereiben, látása homályos a füsttől, amit a füstgép köpköd szerteszét a kicsiny teremben. Ekkor a füstfelhőből előtte terem egy árny, hosszú fekete kabátban, aranyló hajjal. Mintha nem is létezne. Mintha csak képzelné. Amikor megcsókolja, az álomvilág szertefoszlik, s helyébe lép a csodálatos valóság a maga őrült hangjaival, ízeivel, illataival. És abban a mámoros pillanatban szeretetvirág nyílik ki a szívében. Olyan virág, ami kedves, ami elfogad, hisz, tud, érez. Szeret. Őszintén és önzetlenül. Virágzik. Éveken át virágzik. Megtanulja, hogy a szeretetet nem csak adni kell, hanem meg kell tanulni kapni is. Tudja, hogy ez a szeretet örökké fog tartani. Mert így döntött. Ez az a szeretet, melyet elveszíteni oly fájdalmas, hogy azt hiszed nem éled túl. S ő elveszíti. Elveszíti hitét, a szeretet mindent betöltő kellemes és felemelő érzését. A kis virág lassan beleszárad szíve közepébe. Élettelen. Annyira fáj neki, hogy ki szeretné tépni a szívéből. Nem akarja többet érezni, nem akar félni.

Huszonnégy éves. Olyan sokan eltiporták. Olyan sokan megalázták. Hagyta. Önként és boldogan. Mert érezni akart. Mert szeretni akart és szeretve lenni. Akarja érezni, hogy a szeretet fáj. Akarja magát bántani, hogy elmondhassa "szeretni vétek, szeretni fáj, szeretni nem érdemes". Fáj a szíve, benne a kis virág. Robogó paripán érkezik a herceg. Tele élettel vidámsággal, felnőtt gondolatokkal. Kirántja a gödörből és mindennél jobban szereti. A saját virágát adja neki. De ő nem érzi a szerelmet. nem tud a kis virággal mit kezdeni. Pakolgatja jobbra-balra, de a szívébe helyezni nem meri. Ő már elfelejtett a szeretet nyelvén beszélni. Van egy sejtése arról, mit is jelent az érzés, de a másikat nem érti. Idegen nyelven írt megfejthetetlen hieroglifák, hümmögő hangok és fülsüketítő ricsaj kusza halmaza. Ez számára a szeretet, mely belülről kapirgálja a lelkét. Próbál szeretni, de amit ő ad, az görcsös kapaszkodás, önmegtagadás és önsajnálat.

Huszonnyolc éves. Szeret. Mindent és mindenkit maga körül. Azt az arcot is, aki a tükörből néz vissza rá. Szeretete néha görcsös és kapaszkodó, de akik körülötte vannak, így fogadják el. S ő szórja magából a szeretetet. Önzetlenül, a viszonzás nyomasztó vágya nélkül. Sok kis virág ragyog a szívében. Beragyogja lelkét, testét és körülötte mindent. A szeretettől nem fél, hisz tudja, hogy azok, akiket szeretnie kell, elfogadják és nem élnek vissza vele.

Harminc éves. Volt egy fiú, aki olyan nagyon szerette őt. S akit megpróbált ő is szeretni. De a fiú szeretetnyelvét képtelen volt megérteni. A virágot, ami ő adott mindig magánál hordta, de a szívébe képtelen volt beilleszteni. Nem tudta elfogadni, hogy valaki őt úgy szeretheti, ahogy van. Rettegett attól, hogy ez a szeretet egyszer majd elillan. S a fiú elment. Vitte magával a szeretetét. Egy másik kis virágot, ami virágozhat majd egy másik lány szívében. Annyira szerette volna megérteni, megtanulni ezt a nyelvet, de hiányzott az akarat mögül valami....

Harminckét éves. Szereti önmagát. Szereti az életét, a sorsát. Vannak barátai, akikért bármit megtenne. Vannak barátai, akiket annyira szeret, hogy képes elengedni. Van egy hely, ami pont olyan, mint az álmaiban, sőt sokkal jobb. Itt él. Mintha a saját álomvilágát teremtette volna élővé. Boldog. Szívében megszámlálhatatlan szeretetvirág ragyog. Emberek, helyek, tárgyak, érzések, vágyak virágai. Ám van egy virág, amit a kezében szorongat. Nem meri szívébe tenni.  Kétségek gyötrik. Mert a fiúnak, aki a virágot adta neki, szeretetnyelvét nem érti. S retteg ezt a fiút szeretni, mert fél, hogy elveszíti. És szorítja, s képtelen a szorításon engedni. Annyira fájna neki, ha ez a virág is elhamvadna. Számára a szeretet egy bizonyos formája fájdalmas. Ha nem érti azt, ahogy a másik szeretni képes, akkor szenved. Kétségek gyötrik, s nem meri saját érzéseit a saját nyelvén kifejezni. Fél az elutasítástól, a veszteségtől, attól, hogy majd megint nem kell. Hogy a kis virág nem illik a szívébe. Hogy azt a mélyről jövő, őszinte szeretet, amit ez a fiú tudna neki adni, nem bírja majd elviselni.

Harminckét éves. Hisz abban, hogy a szeretet önzetlen, jóságos, s beragyogja szívét anélkül, hogy viszonzást várna érte. Hisz magában. Tudja, hogy képes ezen az akadályon túljutni. Hogy ezt a szeretetnyelvet igenis meg fogja tanulni. 

Hogy mostantól nem létezik majd számára olyan szeretet, amit képtelen megérteni...